Könyvek » Bogyó és Babóca sorozat

Bogyó és Babóca sorozat

BOGYÓ ÉS BABÓCA SOROZAT 

A Bogyó és Babóca sorozat Bartos Erika ötlete alapján született. Első kötete 2004-ben jelent meg Bartos Erika rajzaival és szövegével, a Pozsonyi Pagony könyvkiadó gondozásában. A sorozat hamarosan a legkisebbek kedvencévé vált, népszerűsége szájról szájra terjedt. „A Bogyó és Babóca sorozat kedves rajzokkal teli, gyönyörű kiadás.” (Élet és Irodalom, 2006)

Az első kötetet sok újabb könyv követte, melyek főszereplője Bogyó, a csigafiú, és Babóca, a katicalány. A Kedd Animációs Stúdió 2009-ben kereste fel Bartos Erikát a Bogyó és Babóca mesesorozat megfilmesítésének ötletével. A könyvsorozat ekkor már 12 kötetet számlált és nagy sikernek örvendett. 2010-re született meg a rajzfilm első évada, az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza és Krizsanics Antonin rendezésében. A film pontosan a könyveket követi, azonos szöveggel, Bartos Erika által rajzolt figuratervekkel, az Alma Együttes zenéjével. A forgatókönyv szintén a könyv rajzait veszi alapul. A szereplők mindegyikének Pogány Judit kölcsönözte a hangját, aki sok egyéb elismerése mellett kiemelkedő munkásságáért 2014-ben Életműdíjat vehetett át.

A Bogyó és Babóca sorozat számos magyar és nemzetközi elismerést szerzett. A sorozat kötetei több nyelven is megjelentek: németül, kínaiul, törökül, románul, szlovákul, csehül, lettül. A Bogyó és Babóca sorozatból a szerző Magyarország számos könyvtárában és sok külföldi helyszínen tartott meseprogramot: Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken, Szlovéniában, Londonban, Brüsszelben, Isztambulban, Göteborgban. A Bogyó és Babóca sorozat egyes részei jelnyelven is elérhetők a nagyothalló kisgyermekek részére, illetve a szerző saját kiadásban Braille nyelven is közrebocsátotta a sorozat némely epizódját, melyek ingyen beszerezhetők a gyengénlátók számára.

 


Bogyó és Babóca

A kötetben két mese szerepel:
A barátság
A szivárvány

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca karácsonya

A kötetben két mese szerepel:
Télapó
Karácsony

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca a levegőben

A kötetben két mese szerepel:
A papírsárkámy
Boszorkányok

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca az óvodában

A kötetben két mese szerepel:
Egy nap az óvodában
A barlangi pók

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca világot lát

A kötetben két mese szerepel:
Tengeri kaland
Űrutazás

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca beteg

A kötetben két mese szerepel:
A fülgyulladás
A kis dongólány

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca zenél

A kötetben két mese szerepel:
A tücsök hegedűje
A hóember

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca rokonai

A kötetben két mese szerepel:
A sárga katica
A vizicsiga

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca a jégen

A kötetben két mese szerepel:
Az elveszett mogyoró
Vendel korcsolyázik

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca ünnepel

A kötetben két mese szerepel:
A bicikli
Sün soma születésnapja

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca a jelmezbálban

A kötetben két mese szerepel:
Jelmezbál
Erdei tornaverseny

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca segít

A kötetben két mese szerepel:
A kanárifiókák
Léggömb

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca épít

A kötetben két mese szerepel:
A homokvár
Gömbi tornya

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca süteményei

A kötetben két mese szerepel:
Áfonyaszedés
Mézeskalácsok

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca kertészkedik

A kötetben két mese szerepel:
Napraforgók
A gomba kalapja

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca társasjátéka

A kötetben két mese szerepel:
Társasjáték
A hímestojások

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca alszik

A kötetben két mese szerepel
Rossz álom
Csillagház

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca rajzol

A kötetben két mese szerepel
Bábszínház
Kavicsok

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca sportol

A kötetben két mese szerepel
Focimeccs
Pihe síel

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca buborékjai

A kötetben két mese szerepel:
Buborékok
Tündérkártya

TOVÁBB...


Bogyó és Babóca - Évszakos könyv

A kötetben négy mese szerepel:
Tavasz - Babóca tulipánjai
Nyár - Palacsintasütés
Ősz - Szüret
Tél - Hóbagoly

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca bábkönyv

Gyermekkorom legszebb időszakát idézik Bartos Erika bűbájos, tündéri alakjai. Édesanyám rongyos kosarában található maradékokból varrogatott bábjaim térnek vissza megújult köntösben az ártatlanság időtlen világába,...

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca foglalkoztató

Bogyó és Babóca története 2004-ben kezdődött, amikor megjelent az első epizód. 2014-ben, számtalan megjelent kötet után fogadjátok szeretettel ezt a nagy foglalkoztatókönyvet,...

TOVÁBB...