20 éves Bogyó és Babóca. A népszerű sorozat szerzője, a Magyar Nyelvőr Díjas, Pro Familiis, Aranykönyv és Janikovszky Éva-díjas írónő, Bartos Erika első kötete 2004-ben jelent meg. Az első rajzfilmsorozatot 2010-ben mutatták be, Bogyó és Babóca 1. - Barátság címmel. A sorozat és a belőle készülő mozi-változat sikere után következett a Mézeskalácsok, a Játszótársak, a Tündérkártyák és a Hónapok meséi című évad. Most pedig elkészült az újabb széria mozifilm változata Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk címmel. A film legelső moziélménynek tökéletes választás a legkisebb gyerekek számára is.
A Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk címmel március 28-án jelenik meg a mozikban. Az egyik legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozat hatodik része, a korábbi mozifilmekhez hasonlóan, elsősorban a 2-6 éves gyerekeket szólítja meg. Az idén 20 éves sorozatból készült mozifilm ezúttal is 13 részes meseválogatás, 13 új kaland a régi, jól ismert szereplőkkel, és néhány vadonatúj karakterrel.

A sorozat két főszereplője: Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány. Barátaikkal, a közel 100 egyénített kis állatszereplővel minden epizódban felfedezik környezetüket, az erdők, mezők és vizek világát. Eközben sok mindent megtanulnak egymásról, a közösségről és saját magukról is. A korábbi évadok epizódjai hoz hasonlóan a Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk is csupa olyan mesét tartalmaz, amely a korosztály tagjai számára ismerős élményekre, kihívásokra, érzésekre épül. A mesék nélkülöznek minden öncélú erőszakot, szándékuk szerint szépre-jóra tanítanak, a legkisebbek számára is jól követhetőek, könnyen befogadhatóak. A nézőket megerősítik a problémák empatikus, kreatív és közösségi megoldásában. A mesékben közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére. A szereplők számára az jelenti a legnagyobb örömöt, ha egymásnak is örömet tudnak szerezni.
Bartos Erika, a sorozat írója, rajzolója, megálmodója is szólt az új évadról: „A Csengettyűk című könyv meséi az eddigi Bogyó és Babóca könyvekhez hasonlóan a mindennapi élet apró eseményeit járják körbe. A megfilmesítés a Kedd Stúdióval közös sok éves munka után is egy izgalmas, örömteli folyamat volt számomra. Mindegyik mese nagyon kedves nekem. Legjobban talán Ugri hajvágásának a történetét, a bagolyfiókák meséjét, a hercegnős ünnepséget szeretem, de nagy örömmel írtam és rajzoltam a címadó mesét is, melyben a csengettyű szimbolikus tartalommal is bír: a jószándékot, a vigasztalást, a barátságot jelképezi. A Hárfa húrjáról szóló történet különleges újdonság, a lépésről lépésre építkező, ismétlésre támaszkodó történet egy igazi láncmese. Imádtam Alfonz esetét is, amikor a tücsök világgá megy bánatában, de persze a többiek kiengesztelik, mielőtt messzire jutna. A kis barátok segítségével a Barlangi Pók is eljut a tűzijátékra, előkerül Borz Ottó frizbije, megismerhetjük az Ezerlábút is, a Búcsú című mesében pedig az elmúlás, elengedés témáját szőttem mesébe a legkisebbek nyelvén. A könyv összes meséje a közös megoldásra, egymás támogatására, jóindulatra, segítőszándékra épül, akárcsak az immár húsz éves sorozat minden története. A húsz év alatt végtelen szeretetet, odaadó visszajelzést kaptam és kapok a kisgyerekes családoktól, sohasem tudom mindezt eléggé megköszönni.”
A mozifilm Bogyó és Babóca 13 emlékezetes közös kalandját eleveníti fel, mint amilyen például a bagolyfiókák születése, vagy a Barlangi Pók balesete. Azt is megtudhatjuk, hogy mi történt a Csillaglány hárfájával, és miért lett Ugrinak rövidebb a haja. A magyarországi gyerekközönség körében jól ismert karakterek mellett ezúttal is feltűnnek új szereplők: a Rézbogár, aki a harangok és csengők mestere, Borz Ottó, aki egy piros frizbit ajándékoz barátjának, Mókus Regőnek, valamint az Ezerlábú, akit távoli rokona, a Százlábú meghív magához almaszüretre.
Az epizódok a következő sorrendben követik egymást: Ugri haja, Csengettyűk, Alfonz világgá megy, Bagolyfiókák, A hárfa húrja, Vendel és a titok, A Barlangi pók lába, A Búcsú, Ezerlábú, Mókus Regő frizbije, Pihe hercegnő lesz, Cseppkővár, Naprendszer.
A Bogyó és Babóca 6. Csengettyűk 13 részes, ötperces epizódokból álló animációs mozifilm. Első sorban a bölcsődés és óvodás korosztálynak szól, korhatár nélkül megtekinthető, így a legkisebbek számára első moziélménynek is kiváló. A kisgyerek közönség számára könnyen azonosítható formák, tiszta színek és az egész alakos karaktereket mutató kompozíciók alkalmazása segíti a legfiatalabb nézőket abban, hogy folyamatosan követni tudják a cselekményt. Ugyancsak a kisgyermekek életkori, filmnézési sajátosságainak figyelembevételével a mozik a szokásosnál alacsonyabb hangerővel vetítik a filmet, a moziteremben pedig nincs teljes sötétség.
A meseszereplők hangját ezúttal is Pogány Judit, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kölcsönzi, aki nem kevesebb mint száz karaktert szólaltat meg egyedi hangon. A rajzfilm zenéjéért és hangzásvilágáért ismét Szabó Tibor, a gyerekdalairól ismert zeneszerző és előadóművész felel. A film rendezőpárosa Fazakas Kinga és M. Tóth Géza, készült a KEDD Animációs Stúdióban.
A mozifilm bemutatójának médiapartnerei a Magyar Telekom FilmPremier szolgáltatása és a JimJam tévécsatorna.
Gyártó és forgalmazó: KEDD Animációs Stúdió
A film hossza: 70 perc
Mozibemutató országszerte: 2024. március 28.
A film korhatár nélkül megtekinthető.
Írta és rajzolta: Bartos Erika
Mesemondó: Pogány Judit
Rendező: Fazakas Kinga, M.Tóth Géza
Producer: M.Tóth Géza
Főcímdal: Alma Együttes
Zene: Szabó Tibor
Köszönöm!
TOVÁBB...Immerzív vetítés Veszprémben
TOVÁBB...Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról
TOVÁBB...Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!
TOVÁBB...Interjú a Gyógypuszi könyvekről
TOVÁBB...Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet
TOVÁBB...Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.
TOVÁBB...Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel
TOVÁBB...Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel
TOVÁBB...Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete
TOVÁBB...Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!
TOVÁBB...Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról.
TOVÁBB...A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.
TOVÁBB...Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.
TOVÁBB...Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!
TOVÁBB...Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?
TOVÁBB...2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
TOVÁBB...Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...
TOVÁBB...