Veled is megtörténhet!

Csángó Dániel előszava:

Ennek a könyvnek a létrejöttét elsősorban az életnek és a csillagok helyes állásának köszönhetjük. Másodsorban egy csapat lelkes embernek aki szeretné ha jobb, egyenlőbb világban élnénk.

Kezdem az élettel. A élet úgy hozta, hogy 2005-ben egy fatális autóbalesetben, eltört a nyaki C5-ös csigolyám. Gerincvelősérült lettem, méghozzá abból a fajtából akinek nem csupán a lábai bénultak meg, hanem a kezei is. Teljesen mozdulatlan lettem. Az életem egy szempillantás alatt felborult, amit sokáig nem akartam tudomásul venni. Minden porcikám küzdött az ellen, hogy tudatosítsam magamban, fogyatékos ember lettem. Nem akartam, hogy fogyatékosnak tartsanak, mert azzal úgy éreztem, kevesebb leszek, mint azelőtt voltam. A testem mégis makacskodott, sehogy nem akartak a kezek és a lábak beindulni. Néhány rehabilitációval töltött év után, úgy döntöttem elég volt a kényszerpihenőből, kezdek magammal valami értelmeset. Visszamentem a főiskolára és megpróbáltam onnan folytatni, ahol abbahagytam az életem. Az idő elteltével, rengeteg tapasztalatot szereztem, melyek közül a legfontosabb, az önrendelkezésem volt. Megértettem, így is képes vagyok irányítani az életem és még kevesebb sem lettem. Ugyanaz az ember maradtam, mint aki a balesetem előtt voltam, csak más igényekkel.

Najó, talán mégsem maradtam ugyanaz az ember. Vagyis maradtam ugyanaz, aki voltam, de közben meg is változtam. Pontosabban az értékrendem változott meg. Korábban kirekesztő voltam, azt gondoltam a fogyatékos emberek mások, elkülönítve kellene élniük, nem együtt, mindenki mással.
Aztán jött a balesetem és egy szempillantás alatt ott találtam magam a kirekesztettek között. Rettenetes érzés volt mások tekintetén észlelni azt a hozzáállást amit korábban én is képviseltem.

Súlyos mozgássérültként lépten-nyomon érzem a megkülönböztetést. Megbámulnak az utcán, a csapos a bárban a segítőmhöz kezd beszélni, a buszvezető nem akarja lenyitni nekem a rámpát, hogy felszálhassak, a hivatalban visszakérdeznek, értem-e miről van szó. Ha pedig egy buliba megyek, mert hát miért is ne mehetnék, hősként kezelnek. A volt főiskolámon pedig csak megjelennem kellett és a 3-as már adott volt. Sokféle megkülönböztetés létezik, ami azonban mindegyikben azonos, hogy nem az egyenrangú embert látják bennem, hanem egy sajnálatra méltó, elesett, szomorú mozgássérültet. Sokminden vagyok de sajnálatra méltó, elesett, vagy szomorú, biztos nem. De nemcsak én nem vagyok az, hanem sok más sorstársam sem.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán 2016 óta tanítok mint participatív tanártárs. Ennek a titulusnak a lényege, hogy a magyar felsőoktatási intézmények közül, itt valósult meg először a fogyatékosságtudomány számára meghatározó, "Semmit rólunk, nélkülünk" alapelv. Ennek a megközelítésnek a középpontjában a fogyatékos személyek élettapasztalatai, élettörténei állnak. Ezen a helyen történelmet írtak azzal, hogy a gyógypedagógusok oktatásába bevonták azokat az érintett személyeket, akikkel az iskola után dolgozni fognak a hallgatók. A fogyatékossággal élő személyek közösen tartanak órákat az egyetemi oktatókkal. A participatív tanártársak megélt tapasztalatai kiegészítik a hivatásos oktatók szakmai tudását. Együtt dolgozzuk ki az órákon átadott tananyagot, együtt adjuk át, és a végén együtt értékeljük az eredményeket. A módszer által egyedi betekintést és tapasztalatokat kaphatnak a hallgatók a fogyatékos emberek életéről és az őket érintő kihívásokról. Interaktivitással és szabad tanulási módszerekkel formálódik a fogyatékosságról kialakult véleményük.

A számonkérés sem hagyományos vizsgakeretek között zajlik, hanem csoportos projekt munkákat készítenek, amiket egy projektünnepnek nevezett alkalommal, egymásra reflektálva mutatnak be.

A projektek témája a kurzushoz kapcsolódva szabadon választható és annak kivitelezési formája is a hallgatók kreativitására van bízva. Minden projekt esetében egy bevont érintett személy segítségével közösen készülnek a termékek. Így született már olyan flashmob is amiben átdolgozták a Belga együttes, Az a baj című számát, amivel több mint 133,000 megnézést értek el a Youtube-on, de olyan könyv is készült már ami 2,000 példányszámban lett utólag kinyomtatva. Ami azt illeti, most éppen ezt a könyvet olvasod.

A csillagok helyes állásának köszönhetően egy újabb projekt munkának lett utóélete. A fogyatékosság és gyógypedagógia történeti aspektusai c. kurzusunk egyik hallgatói csoportja, azzal az ötlettel állt elő, hogy “mesekönyvet” szeretnének készíteni. Akkor még senki számára nem volt világos, hogy pontosan mi lesz ebből. A cél az volt, hogy rövid történeteken keresztül bemutassuk, a mozgásukban korlátozott fiatalok is ugyanolyan örömöket, szomorúságokat, izgalmat élnek át az életükben, mint bárki más. Az életüknek része a fizikai állapotuk de személyiségüket nem az határozza meg. Ha örülnek, nevetnek, ha szomorúak, sírnak, pont, mint mindenki más.

A projektben résztvevő remek csapat tagjai Tóth Patrícia, Breznyán Alíz, Pogány Johanna, és Husztik Dorka voltak. Mindannyian interjúkat készítettek érintett személyekkel akik hosszasan meséltek nekik az élményeikről. Az interjú alanyok Altner Ádám, Gapsu Anett, Jakab Zoltán, Molnár Zsolt, Kenyeres Csilla, és Pallos Ágoston.

Mint a projektbe bevont érintett személy, fontosnak tartottam, hogy a könyvben megjelenő illusztrációkat is érintett személyek készítsék. Az ő egyedi látásmódjuk eredményként születtek meg a történetek illusztrációi és a borító kép. A könyv borítóját Doszkocs Zsuzsa festő készítette, az illusztrációkat pedig a szintén érintett Tegze Judit festő alkotta.

Külön köszönetet szeretnék mondani Bartos Erikának, aki nem csupán a történetek megírásában segített a hallgatóknak de egyben a könyv utóéletét is lehetővé tette azzal, hogy megfinanszírozta és megszervezte annak nagyobb példányszámú kinyomtatását.

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm lehetőséget az inkluzív kurzust megálmodó és létrehozó tanár társaimnak. Kedves Katona Vanda, Sándor Anikó, Antal Zsuzsa és Futár András! Nélkületek nemhogy ez a könyv nem tudott volna létrejönni, de én is, és még sok más érintett személy is kevesebbnek érezné magát.

Csángó Dániel