Felnőtt





FELNŐTT
(Bárányfelhők című verseskönyvemből)
 

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Három vödör fagyit veszek.
Meg is eszem azon nyomban,
Mind elfér a pocakomban!

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Rakétával útra kelek,
Elérem a sárga Napot,
Onnan írok képeslapot!

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Repülőt is vezethetek,
Száguldok a felhők között,
Elbújok egy csillag mögött.

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Mennyi mindent megtehetek!
Késő estig fennmaradok,
Palacsintát habzsolhatok!

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Madarakkal énekelek,
Gyűjtök sok szép követ, botot,
Rendet rakni sosem fogok!

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Építek egy játszóteret!
Volna ott egy olyan csúszda,
Teteje az égig nyúlna!

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Megmászom egy magas hegyet!
Megnézem a vizek mélyét,
Bejárom a világ végét!

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Minden tengert felfedezek,
Ugrálok a hullám hátán,
Lovagolok majd egy cápán!

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Nem maradok többé gyerek,
Addigra már az is lehet,
Nem akarom mindezeket.

Hogyha egyszer felnőtt leszek,
Gyerekeket nevelgetek,
Bölcsőt ringat majd a kezem,
Nem lesz időm semmire sem.


Gyógypuszi interjú

Interjú a Gyógypuszi könyvekről

TOVÁBB...

Meseprogram

Meseprogram Szentendrén TOVÁBB...

Bogyó és Babóca húsz éves

A Bogyó és Babóca sorozat 2024-ben ünnepli huszadik születésnapját, 2004-ban jelent meg az első kötet

Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet

TOVÁBB...

Budapest 150 éves

Brúnó bemutatja Budapestet - borító

Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca rajzfilm! 2023

Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel   

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca - A csigaház kincsei

Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel

TOVÁBB...

Brúnó a Balatonon 3 - Keszthely és környéke

Brúnó a Balatonon 3 - borító

Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete

TOVÁBB...

Janikovszky Éva-díj

Janikovszky Éva-díj, a kisplasztika Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása

Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!

TOVÁBB...

Interjú a Vasárnapi Hírekben

Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról. 

TOVÁBB...

Szép Magyar Könyv Verseny

A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca társasjáték!

Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.

TOVÁBB...

Együtt lenni jó! Film

Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!

TOVÁBB...

Együtt lenni jó!

Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?

TOVÁBB...

Pro Familiis díjátadó

2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

TOVÁBB...

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...

TOVÁBB...