Sajtó » Cikkek » 2012 Az Új Ember

ÚJ EMBER, 2012. 08.

Az élet él és élni akar

Gajdó Ágnes

Alapítvány és imacsoport a daganatos beteg gyermekekért

Ady Endre 1914-ben, az I. világháború kirobbanásának évében keletkezett intés az őrzőkhöz című költeménye mélyen belevésődött az emlékezetembe. A középiskolai irodalomórákon, valamivel érettebb fejjel értettem meg, mit jelentenek e sorok: 
„Oly szomorú embernek lenni 
S szörnyüek az állat-hős igék 
S a csillag-szóró éjszakák 
Ma sem engedik feledtetni 
Az ember Szépbe-szőtt hitét 
S akik még vagytok, őrzőn, árván, 
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.” 
Hiszen: „Az Élet él és élni akar”. Vigyáznak és őrt állnak a Tűzoltó utcai Gyermekklinika munkatársai és támogatói is, akik 1989-ben létrehozták az Őrzők Alapítvány jogelődjét, a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítványt. Szlogenjük – Segítség, amely célba ér! – mindent elárul céljaikról, a klinikán folyó gyógyító munka hatékonyságának és minőségének jobbá tételéhez szeretnének hozzájárulni. A alapítvány segíti az új magyarországi terápiás ellátások fejlesztését, baba-mama szobák, szülői lakások kialakításával és fenntartásával támogatja a szülők folyamatos kórházi vagy kórházhoz közeli tartózkodásának lehetőségét. Részt vesz az osztályok felújításában, rehabilitációs eszközök beszerzésében, és biztosítja a beteg gyerekek kulturális és szórakozási lehetőségeit is. A klinikán kezelik ugyanis az ország minden másodikleukémiás illetve daganatos beteg gyermekét, tavaly kilencezer-ötszáz betegfelvételt és hetvenezer járóbeteg-megjelenést regisztráltak. A segítségre és a támogatásra tehát mindig szükség van. Az alapítvány jelenleg egy mobil röntgenkészülékre gyűjt, amely a kórteremben és a műtőben egyaránt használható, odagurítható a mozgásképtelen gyermek ágyához, s felvétel készíthető vele a betegről úgy, hogy neki meg sem kell mozdulnia. A másik cél az intenzív osztály teljes felújítása. Ennek során a jelenlegi egyetlen nagy helyiségből több különálló, gyermekbarát, jól felszerelt, egyágyas elhelyezést biztosító szobát alakítanának ki, s a tervek szerint az elavult műszereket is kicserélik.

Az Őrzők számítanak az önkéntes segítők munkájára is. Különösen szívesen fogadják azoknak a közreműködését, akiknek személyes tapasztalatuk van a betegségről. Dr. Hauser Péter gyermekonkológus, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika osztályvezető adjunktusa elmondta, hogy az alapítvány új szemléletet képvisel. Ennek egyik megnyilvánulása például, hogy tájékoztató kiadványt készítenek a 3-8 éves korosztály számára. A könyv ötlete az egyik gyógyult kisgyerek édesanyjától származik,, szövegét pedig a klinika néhány fiatalorvosa, pszichológusa, egy betegellátó nővér és egy szülő írta. Illusztrálására a gyerekek körében népszerű Bogyó és Babóca sorozat alkotóját, Bartos Erikát kérték fel. A bátorságpróba című kiadványban a szerzők a gyerekek számára is könnyen érthetően fogalmazták meg, mi a betegségük lényege, és milyen eszközökkel kell harcolni ellene. A rajzos mesekönyv segítségével igyekeznek felkészíteni a kicsiket a hosszú és embert próbáló kezelésre.

Az Őrzők Alapítvány szoros kapcsolatot ápol a Keresztező imacsoporttal is. Idén június első vasárnapján már harmadik alkalommal gyűltek össze kezelés alatt álló és gyógyult daganatos és leukémiás gyermekek szüleikkel, kórházi orvosokkal, nővérekkel együtt, s az Üllői úti Örökimádás templomban közös szentmisén vettek részt, ahol együtt imádkoztak az országban kezelt valamennyi daganatos és leukémiás gyermekért, azok szüleiért, ellátó orvosaiért és nővérekért. A szentmisét Szeidel Péter atya mutatta be, közreműködött a százhalombattai Noé Bárkája zenekar. Az imacsoport az interneten is elérhető: www.keresztezo.hu. A honlap azért jött létre, hogy a betegséggel kezdő családok ne érezzék magukat egyedül, hogy a csoport tagjai lelki vigaszt és bátorítást nyújtsanak egymásnak. Ahogyan a szervezők megfogalmazták: „Legyen egy pont, ahol találkozni tud mindenki, aki imát kérne, nincs kitől, imádkozik, de szeretne másokkal közösen, imádkozna azokért, akiknek most nagy szükségük van rá, imádkozik másokért, és jelezni akarja, hogy sokan vagyunk.” Mottójuk Somin András grafikusművész szép és erőt adó gondolata: „Végtelenül irgalmas az Isten. Miközben egyik kezével jót és rosszat is á(l)d nekünk, a másik kezével megtart, hogy szeretetének súlyától össze ne roppanjunk.


Janikovszky Éva-díj

Janikovszky Éva-díj, a kisplasztika Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása

Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!

TOVÁBB...

Interjú a Vasárnapi Hírekben

Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról. 

TOVÁBB...

Szép Magyar Könyv Verseny

A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca társasjáték!

Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.

TOVÁBB...

Együtt lenni jó! Film

Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!

TOVÁBB...

Együtt lenni jó!

Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?

TOVÁBB...

Pro Familiis díjátadó

2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

TOVÁBB...

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...

TOVÁBB...